2018. február 9.-én mutatták be Viola Judit lelkésznő „Sasok a viharban” című könyvének második kötetét a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen. A bemutatón egyetemünk több oktatója és hallgatója is közreműködött.

Napjainkban hozzá vagyunk szokva a villogó sci-fi filmekhez, az akciódús sorozatokhoz és a fantasy regényekhez. Olyan képzetünk lehet, hogy a valóság, a realitás túl unalmas, ahhoz, hogy megüsse az ingerküszöbünk. A történelem a középiskolai padokban izgalmas tud lenni, de azután az emberre már csak a munka, hivatás és család világa vár. Épp elég ott a feladat és a megoldandó probléma.

Pontosan ennek az ellenkezőjét mutatja be a „Sasok a viharban” könyvek története. Egy több évtizeden áthúzódó családnak a története egy olyan világba repíti az olvasót, ami egy elmúlt kor valóságáról mesél és mégis olyan izgalmakkal és lelki mélységekkel tölt el, amely után senki sem tudja közömbösen letenni a könyvet. Aba Amádé és testvérei egy olyan korban éltek, amikor az ország politikailag átmenetben volt az Árpád-házi királyok sora megszakadt és valamilyen új rend kezdődött az ország életében. Ebben a XIII. századi légkörben pedig olyan események követték egymást, amelyekre legkevésbé sem lehet mondani, hogy unalmas, vagy egyértelműen kiértékelhető. Aki egy kis kalandra vágyik és szívesen repülne vissza nyolcszáz évet hazánk történelmében, annak biztosan izgalmas kikapcsolódást jelent a könyv.

A „Sasok a viharban” kötetei a könyvesboltok mellett a népszerű webshopokban is megvásárolhatóak.

Sasok a viharban könyvbemutató