Zsongás, sürgés-forgás, karácsonyfa, beszélgetések, forralt bor, díszek és dicsőítés… Ezek a szavak jutnak eszembe, mikor visszagondolok az idei, december 7-i Karácsonyra hangolva eseményre. Nagyszerű programok várták azokat, akik szerettek volna kiszakadni a ZH-k, előadások és sok-sok teendő forgatagából, hiszen egész nap bőven akadt erre alkalom. Délelőtt szorgos kezek díszítették a lépcsőházat és az aznap hajnalban kivágott fenyőfát. Kora délután asztaldíszeket, adventi koszorúkat készítettek, akik így is díszíteni szerették volna akár otthonukat, akár kollégiumi szobájukat. A diákság nagy örömére az egyetem aranykezű munkatársai, – amit ezúton is hálásan köszönünk nekik – finom lángost sütöttek, ami nagyon kelendő volt. A délután folyamán egy kerekasztal beszélgetést is meghallgathattunk, amin Dr. Kustár Zoltán Rektorhelyettes Úr és felesége, Dr. Kustár Zoltánné, Dr. Vojtkó-Pék Ildikó főtitkár asszony, valamint Kőszeghy Attila Tanár Úr beszélgetett Horsai Ede egyetemi lelkésszel, hogy ők hogyan élik meg az ünnepi készülődést és magát az ünnepet. Az estéhez közeledve Dr. Bölcskei Gusztáv Rektor Úr adventi gondolatai tették emelkedetté a hangulatunkat. A napunkat a milánói spagetti elfogyasztása után a Nagytemplomi Gyülekezeti Zenekar dicsőítése zárta, ahol szintén erőt gyűjthettünk és vihettünk magunkkal. Örülök, hogy újra részt vehettem és hangolódhattam ezen a programon. Bízom abban, hogy mindenki, aki részt vett ezen a programon magával vitt élményeket és világosságot. Így tudjuk majd az ünnepen a családunkban és a gyülekezetekben is a Világosságot hirdetni és továbbadni!

Kicska László

15387430_10202232599733847_913326975_o 15388707_10202232599933852_1891654449_o 15398853_10202232599773848_584959310_o 15409613_10202232600013854_1899778130_o 15368766_10202232599893851_1863082395_o 15409664_10202232599853850_948595286_o 15354116_10202232599813849_1328151256_o

Karácsonyra hangolva