Molnár Szabolccsal beszélgettem, aki a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség ifjúsági lelkésze és a félévkezdő Csendes Napok előadója
Szabolccsal a Lelkészi Hivatalban találkoztam. Nagyon életvidáman várt, hogy egy jót beszélgessünk. Szemében az izgatottság jele fénylett, mosolyában nyitottsággal közeledett felém. A Tárgyalószoba kényelmében otthonosan, baráti hangulatban tettem fel neki kérdéseimet.
– Az első kérdésem az lenne, hogy a teológus éveid alatt, hogyan élted meg a Csendes Napokat?
– Először is úgy, hogy minden ilyen alkalmon ott voltam, bár akkor sem volt kötelező, de sokan éreztük azt, hogy ez alap, nem opció, nem választható. Akkoriban az évfolyamfelelősök is nagyobb részt vállaltak a szervezésben. Ők segítettek abban minket, hogy ne csak a tanulmányok során találkozzunk, hanem a segítségüket is megtapasztaljuk. Szóval úgy éltem meg, hogy ott voltam és részt vettem az előadásokon, a programokon, amelyek nagyon jól szervezettek voltak. Sokszor volt az a benyomásom, hogy nagyon pörgős volt és sokan hangos napoknak is neveztük. Mindenképpen sokat segítettek a szolgálatra való felkészülésben. Az is megfordult a fejünkben néha, hogy kevesebb programra lenne szükség és mélyebb együttlétre. Emlékszem, hogy volt egy olyan Csendes Nap, amikor egy zarándoklatra mentünk el a Zemplénbe. Nagyon fontosnak tartom, hogy legyen valamiféle plusz élmény, ami segít az elcsendesedéshez.
-A Csendes Napok témája a Kimerültség. Kiégés .- Új Erő. Új Remény volt. Milyen közel áll hozzád ez a téma?
– Megközelíthetjük úgy, mint a téma ismerője, hogy vagyok ezzel, vagy mint akit érint a kiégés. Abban bízom, hogy a második az nem igaz, az elsőben amennyire tudtam igyekeztem fejlődni. A kiégésről olvastam a teológus éveim alatt és foglalkoztam azzal, hogy hogyan lehetne úgy a lelkészi pályát elkezdeni, hogy minél hatékonyabban tudjam végezni a szolgálatomat. A hatékonyság egyik mércéje, hogy az ember nem ég ki. Az olvasmányaimból azt az információt gyűjtöttem, hogy a kiégés az nem tipikusan az idősek betegsége. Nem a 20,30,40 év munka után gyakori, hanem már a fiatalok életében jön ez el, akkor amikor rosszul van megszervezve az életük, nagyon sokat pörögnek, sokat tesznek. Ez persze nem azt jelenti, hogy idős korban ez nem fordulhat elő, hiszen láttam azt, hogy sokat dolgozó idősebb lelkipásztorok is eljutottak ide. Úgy látom, hogy az én szüleim korosztálya, a lelkészek közül, jobban tudták megszervezni az életüket, bölcsebben tudták kiválogatni azokat a feladatokat, amiket előtérbe kell, hogy helyezzenek más feladatokkal szemben. Vannak olyanok is, és én is közéjük tartozom, akik minden adódó feladatot elvállalnak, mert szolgálni szeretnénk és kevésbé szelektálunk. Szerintem az Úr Isten megmutatja, hogy mire van kegyelmi ajándékunk, talentumunk és mire nincs. Ha olyan dolgokba fektetjük az energiánkat, amihez nem értünk, vagy kevésbé szeretünk, akkor könnyebben elérkezik a kiégés, a motiválatlanság. Bölcsen kell a feladatok végzéséhez állni és Isten segítségét kérni, hogy mi az amit rám bíz és mi az amit nem.
– Tapasztaltál-e már kiégés közeli állapotot?
– Hála Istennek még nem, de fizikai megbetegedéseim voltak, amire egyértelműen azt mondta az orvos, hogy ez egy manager betegség. Például mikor a Csendes Napra készültem, akkor előtte két nappal felhívtam Gyatyel Petit, és mondtam neki, hogy kérdeznék valami extrémet: „Van-e B tervetek?” Azt mondta, hogy ez túl extrém! Legutóbb ekkor volt ilyen, a sok stressz ebben csúcsosodott ki. A szervezet mindig kiküzdi magának a pihenést. Ez gyakran másoknál a daganatos megbetegedések. Tíz temetésből kilencet rákbetegségből adódó halál miatt temetek. A kérdésre válaszolva nem, nem volt, de voltak ilyen jellegű megbetegedések.
– Mit tudnál javasolni azok számára, akik kiégés közeli állapotot éreznek magukon?
– Először is, higgyék el, hogy ez történik velük. Főleg, ha a környezetünk mondja rólunk, akkor azt el kell fogadnunk. Mi is azt várjuk az emberektől, ha magányosak, terheltek, lelki segítségre van szükségük, akkor jöjjenek el hozzánk, mert mi vagyunk, akik meg tudjuk mutatni Isten orvosi segítségét. Sajnos a magunk esetében sokszor nem vagyunk hajlandóak beismerni, hogy mi is segítségre szoruló emberek vagyunk. Nyílván nem az az első, hogy elmegyünk pszichiáterhez, de el kell indulnia egy folyamatnak, hogy orvoslásra kerüljön a probléma. Ilyen egy lelkigondozói beszélgetés is, ha ez már kevés, akkor pszichológushoz is lehet fordulni.
-A kiégés nagyban veszélyezteti a család békéjét is. Te hogyan éled meg egy-egy fáradt nap után az otthon melegét?
– Nekem az jelent nagyon sokat, ha együtt tudunk lenni mind a hárman. Én, a feleségem és Panna, a kislányom. Esténként van, hogy együtt mesélünk, és ezek a mesék nem felolvasások, hanem mindig kitaláljuk. Ebben Panna is részt vesz. Együtt megnézünk valamilyen mesét, rajzfilmet, filmet vagy énekelni szoktunk, tehát együtt eltöltjük az estét. Ezek mindig nagyon hasznosak. Próbálunk minden időt megragadni, hogy együtt legyünk, de ezek nem görcsös dolgok, mert ha az lenne, akkor ugyanolyan feladat lenne, amit el kell végezni. Úgy szoktam csinálni, hogy inkább felkelek korán és akkor az este szabad lesz. Inkább akkor elkészülök a napi dolgokkal, minthogy este, amikor együtt tudnánk lenni. Nem az van, hogy hazamegyek, elvonulok és dolgozom, hanem akkor az estét együtt töltjük. Bár sok a fix program: konfirmandusok családjainak meglátogatása, gyászolók látogatása, bibliaórák tartása. De azért minden estére össze tudjuk hozni, hogy legyen közös együttlétünk.
Készítette: Kicska László Miklós
A Félévkezdő Csendes Napokon készült képeket itt tekintheted meg!
