November elején a világ minden részén elhunyt szeretteikre emlékeznek az emberek. Ahány ország annyi hagyomány: van ahol néma imákkal, és vannak olyan helyek, ahol zenés mulatsággal emlékeznek meg az halottakról.Magyarországon az emberek ebben az időszakban meglátogatják és rendbe teszik elhunyt szeretteik sírját. Gyertyákat, mécseseket gyújtanak és virágot visznek. Mivel a krizantém ebben az időszakban nyílik hazánkban, leginkább ezzel a virággal szokták díszíteni a sírokat.
De miért is gyújtunk ennyi gyertyát?
A válasz, hogy ősszel a nappalok már rövidebbek, így délután hamarabb sötétedik. Régen még nem volt közvilágítás, ezért a temetőben közlekedő tömegeknek szüksége volt valamilyen fényforrásra. Az emberek régen úgy tartották, hogy halottak napja éjszakáján a lelkek a földi világ és a túlvilág között átjárhatnak, ezért is gyújtunk nekik gyertyákat, hogy ne tévedjenek el, és visszataláljanak sírhelyükhöz. Régen az ablakokba is égő gyertyákat helyeztek azért, hogy a lelkek megtalálják szeretteik otthonát. Sokfelé még az is szokás élt, hogy a halottak számára megterítettek, kenyeret, sót, vizet, tettek az asztalra.
Más országokban, de főként Amerikában a halottak napját boldog ünnepként tartják számon. Ez az este a Halloween. Ilyenkor mindenhol megjelennek a töklámpások, melyek az ünnep legelterjedtebb szimbólumává váltak. A gyerekek jelmezbe bújnak és a környék házait körbejárva „csokit vagy csínyt” ismételgetve gyűjtik be a jól megérdemelt édességeket. A beöltözést a régi rémtörténetek ihlették. Régebben úgy tartották, hogy Halloween napján a holtak visszatérnek a földre valamilyen szörny formában és bolyongnak az emberek között. Így az emberek beöltöztek különböző jelmezekbe, hogy a visszatért lelkek ne ismerjék fel őket.
Japánban is hasonló a helyzet, a néphit szerint halottak napján a holtak hazatérnek családjukhoz, akik pedig füstölőkkel, teával és rizzsel rakják körül elhunyt szeretteik képét. Házaikat töklámpásokkal díszítik, hogy a lelkek megtalálják a hazafelé vezető utat.
Tirolban, az emberek süteményt hagynak az asztalon a halottaknak, és melegen tartják nekik a szobát. A vidéki fiatalok fehér ingbe bújva és álarcban járnak házról-házra, verseket vagy dalokat adnak elő, amiért cserébe Krapfent, azaz olajban sült fánkot kapnak.
Mexikóban számomra furcsa módját választják a halottakra való megemlékezésnek. Hatalmas bulit csapnak, ami október 31-től november 2-ig tart, ezt Los Dias de Muertos-nak (halottak napjai – a szerk.) hívják. Ezekben a napokban étellel, itallal, füstölőkkel és mindenféle ajándékokkal várják vissza a családok az elhunytakat. Jelmezekbe bújnak, maszkokat húznak, és papírmasé figurákat készítenek. Igazából a halottak ünnepe itt inkább az élet ünnepe. Az első napon a gyermeklelkekről emlékeznek meg. A sírokra virágokat helyeznek, este pedig oltárt készítenek a lelkek fogadására, amelyre gyertyákat, ajándékokat, játékokat és édességet tesznek. A másik két nap a felnőtt halottakra való emlékezés. A mi szokásainkhoz hasonlóan kilátogatnak a temetőbe a sírokhoz, virágokat visznek, és még ott is éjszakáznak. Az emberek énekelve, jókedvűen meglátogatják egymást, és történeteket mesélnek az elhunytakról. Az ünnep legfőbb szimbóluma a nevetve táncoló csontváz, aki a halállal szembeni kihívást jelképezi.
Kínában és Hong Kongban, pénzt vagy játékpénzt égetnek az emberek, mert úgy tartják, hogy a túlvilágon is szükség van pénzre, és elhunyt szeretteik kétféle módon juthatnak hozzá. Vagy a temetésen küldik el velük, vagy évente egyszer égetéssel átadják nekik.
Ahogy a cikkből kiderült, ahány ország annyi hagyomány. A halál minden ember számára, minden időben elkerülhetetlen. A legfontosabb, hogy emlékezzünk azokra, akik egykor köztünk voltak.
Puskás Réka
