Az Andaházy Kollégium 306-os szobájában, két összetolt asztalnál, kedves barátommal, szobatársammal, Hájas Istvánnal beszélgetek. A szoba hozzátartozó felét precizitás és rend, másfelől pedig otthonosság jellemzi, amit talán édesapja festményeinek nyomtatott képei hangsúlyoznak még inkább. Negyedéves, teológus, kollégiumi szenior. Mindemellett – sokan nem is sejtik –, a Teológus facebook oldal szerkesztője.

Mikor kezdted el?

Ha jól emlékszem, úgy július 26-án. Ekkor töltöttem fel az első képet az oldalra. De az ötlet már hamarabb megszületett.

Honnan jött az ötlet?

Igazából, én csak szerettem volna olyasmit csinálni, amivel tudok bátorítani, biztatni, esetleg oktatni. És a Teológus oldal pont olyan lett, amin vagy bátorító, biztató idézetek vannak vagy pedig olyanok, amelyekből az ember tanulhat.

Szerinted ezek fontosak?

Nem látom értelmét mindenféle idézetek kiposztolásának, viszont annak igen, ha valakit azok a képek, vagy azok az idézetek, amelyeket a Teológus oldalon megosztottam, megfogják, és ezáltal elérik a céljukat. Tehát, ha eszükbe jut például az az Ige, hogy „ne a magad eszére támaszkodj”, ha valaki most valamilyen megpróbáltatáson, nehézségen megy keresztül, akkor ezekből reményt kaphat. Bíztatást kaphat arra, hogy a dolgait bízza Istenre.

Ugye az oldal neve: Teológus. Ez Hájas István, a teológus vagy inkább egy teológus?

Sokat gondolkoztam azon, hogy milyen megfelelő nevet tudnék választani az általam indított oldalnak, ami nem fogja idejét múlni. Arra jutottam végül, hogy ha lelkész leszek, ugyanúgy teológus is. Ez a tulajdonságom nem fog véget érni az egyetem elvégzésével. Mint, ahogyan azt sem mondhatom, hogy már tudok mindent. De mégsem én üzenek, ezeket mindenkinek szánom. Ezek üzenetek Istentől, keresztyén emberektől.

Mennyi időt töltesz az oldal szerkesztésével?

Eleinte nehéz volt. Nem voltam járatos a photoshopban, de most már elég gyorsan megy. Rutinszerűen tud menni, mert a háttér már adott, a logó adott, a stílus adott, a név adott. Az idézeteket pedig különböző istentiszteletekből, cikkekből, amiket olvasok, vagy áhítatos könyvből veszem, ami úgy engem is biztat és magával ragad. Mindig előre kiválogatom ezeket.

Hogy látod, mii a jövője a Teológusnak?

Régóta nagyon szerettem volna egy blogot is, ez azóta elindult. Itt szeretnék heti rendszerességgel megjelentetni cikkeket. Például bizonyságtételt, „Hogyan találkoztam Istennel?” címmel, amiben diákokat és tanárokat is kérdeznék. Ezentúl pedig könyvajánlót is. S bár a jövő zenéje, de egy youtube csatornát is szeretnék indítani

.
Molnárfi Mátyás Tamás

TEOLÓGUS – Interjú Hájas Istvánnal