Július 25-én véget ért a nyár egyik legjobban várt eseménye, a Csillagpont. A pihenésre nem sok időt hagyva, 27-én Koi Ágival, Bisits Dórival, Molnár Norbival és Nagy Viktorral együtt megkezdtük öt napig tartó önkéntes hetünket a debreceni Immánuel Otthonban.
Mindennap fél 9-től kb. fél 12-ig segítettünk. Első nap még kissé féltem, hogyan fogadnak a gyerekek és az ott dolgozók, jól végzem-e el a rám bízott feladatokat, nem okozok-e több kárt, mint hasznot. Félelmeim azonban hamar semmivé lettek. A gyógytornászok valódi segítségként tekintettek ránk. Megmutatták, hogyan kell átmozgatni, tornáztatni a gyerekeket. Mindenkit bemutattak, megtudtuk ki mire képes, hol tart, mire kell nála különösen figyelni. Bármikor elakadtunk, máris ott voltak, hogy megoldják a problémát vagy tanácsot adjanak. Ami azonban az első nap végére végleg megszüntette a bennem lévő nyugtalanságot, hogy a gyerekek izgatottak voltak, figyeltek bennünket, szemmel láthatóan örültek nekünk és többnyire hallgattak is ránk.
A nyár folyamán tematikus heteket szervezett az Immánuel Otthon, ez a hét sporthét volt. Minden nap a gyerekek átmozgatásával, tornáztatásával kezdődött, amit zenére végeztünk, utána pedig áttértünk a napi feladatokra. Hétfőn labdákkal ügyeskedtek a résztvevők, kedden karikákkal játszottak, szerdán botokkal erősítettek, csütörtökön akadálypályákat küzdöttek le, pénteken pedig többet tornáztak, mint a hét többi napján. Bizony én is elfáradtam, izomlázzal keltem nem egy reggel.
Felejthetetlen élményekkel lettem gazdagabb. Egy ízben nekem is bekötötték a szemem és pusztán a gyerekek utasításai alapján kellett megtalálnom a teremben kijelölt célpontokat. Nem volt egyszerű, hisz sokszor egymásnak ellenkező dolgokat mondtak. Hatalmas volt az örömünk, amikor sikerült teljesítenem a feladatot. Több gyereket közelebbről is megismerhettem, róluk írok le néhány emléket, remélem sikerül megsejtetnem ezekkel a gyakorlat hangulatát. Első nap Dórihoz lettem beosztva a tornánál, nem nagyon figyelt rám. Nem beszél, viszont kiválóan mozog. Nem tudtam rávenni, hogy végezze a feladatot, megmakacsolta magát. Megijedtem, hogy nem vagyok neki szimpatikus. Pár nappal később viszont úgy megölelgetett, hogy le kellett rólam fejteni. Milánt talán még nehezebb volt megérteni, mint Dórit. A többiek között sokszor feszült volt, külön vonultunk vele néhányszor. Rájöttünk, hogy az éneklés megnyugtatja, ezért énekeltem neki, ilyenkor mindig mosolygott, kacagott. Jutalmam szoros ölelés lett. Roli 2 évvel ezelőtt még tolószékben ült, ma jön-megy, határozottan elhúzza az embert, ha valamit szeretne, de beszél is néha. Egyik nap szinte minden nőnek, lánynak kifestette a körmét. Büszkén viseltem két napig a merész, neonrózsaszín és narancssárga manikűrt.
A hét végén megható búcsúztatóban volt részünk. Szeretetvendégséggel és egy helyben készült agyagfigurával köszönték meg a munkánkat. A szeretetteljes és a nehézségek ellenére is reménnyel teli légkör miatt minden diáktársamnak ajánlom, hogy töltsön el az Immánuel Otthonban legalább egy hetet. Ajánlom a kötelező diakóniai gyakorlat helyszínéül, és a szolgálat öröméért. Visszavágyom, szeretnék visszatérni a közeljövőben.
Csorvássy Zsófia Fruzsina
