Még mindig halálos iramban nyomul az Új Közlöny, gyász tematikánk legújabb cikkét Mercz Sándortól olvashatjátok.
Kedves Olvasóm!
A halottak napjához közeledve talán neked is eszedbe juthat az elmúlás, a halál, egy közeli szeretted elvesztése. Nem szeretünk erre gondolni, de ez is az élet része. A gyász. Ami fájdalmas, de még fájdalmasabb tud lenni, ha valakit magunkhoz láncoltunk, majd hirtelen elveszítettünk.
De miért is láncolnánk magunkhoz bárkit? Mert utat téveszthetünk a szeretetben. A szeretet a legnagyobb erő a földön, de jól kell tudni szeretni. Kérdezhetnénk, hát már a szeretetet is el lehet rontani? Sajnos igen, nem is olyan könnyű, mint kiskorban hisszük.
Ha a Bibliát fellapozzuk a legelső oldalain, azt olvashatjuk, hogy az ember ragaszkodik a feleségéhez. Ragaszkodik, de nem birtokolja! A szeretet nem tartja láncon a másikat, mert senki sem a miénk, mindenki Istené, mindenkit csak kölcsön kapunk Istentől, egy meghatározott időre. S amíg élünk addig szeressünk, tisztán, a másik javát nézve. Isten megérdemli az első helyet az életünkben, mert Krisztusban van az üdvösségünk, s teljességünk, azután jönnek azok, akik ránk bízattak, a társunk, családunk, barátaink és embertársaink. Erre odafigyelve ne essünk bele a másik bálványozásába!
Hiszen Krisztust követve megtanulhatjuk az okos szeretetet, amely nem birtokol, hanem ragaszkodik. S ha eljön a perc, amikor elvétetik mellőlünk a szerettünk, akkor a birtoklás helyett a gyászunkban is megmarad a ragaszkodás emlékeinkben, fájdalmunkban és hálánkban.
Kívánom a kedves olvasónak, hogy a szeretetedben, gyászodban is merj Istenre hagyatkozni, Tőle tanulni! Aki a gyászunk idején is kész minket megvigasztalni a közelségével, Igéjével.
„Nem szeretnénk, testvéreink, ha tudatlanok lennétek az elhunytak felől, és szomorkodnátok, mint a többiek, akiknek nincs reménységük. Mert, ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadt, az is bizonyos, hogy Isten az elhunytakat is előhozza Jézus által, vele együtt. Azt pedig az Úr igéjével mondjuk nektek, hogy mi, akik élünk, és megmaradunk az Úr eljöveteléig, nem fogjuk megelőzni az elhunytakat. Mert amint felhangzik a riadó hangja, a főangyal szava és az Isten harsonája, maga az Úr fog alászállni a mennyből, és először feltámadnak a Krisztusban elhunytak, azután mi, akik élünk, és megmaradunk, velük együtt elragadtatunk felhőkön az Úr fogadására a levegőbe, és így mindenkor az Úrral leszünk. Vigasztaljátok tehát egymást ezekkel az igékkel!” (1Thessz 4,13-18)
Ámen!
-Mercz Sándor
