A kérdés nem az, hogy a két fél képviselői közül melyik nyeri a vitát, és melyik fél hódíthatja majd meg a templomainkat. Ez csak makacskodás. A választ inkább arra kell megadnunk, hogy hogyan maradhat a zenénk és zenei előadásunk igei, miközben nem szakad meg az élmény a Magyar Értelmező Kéziszótár lapozgatásával.
Talán az lenne a legjobb, ha dalainkra úgy tekintenénk, mint egy-egy zenés imára, vagy istentiszteletre. Legyen a hálaadás és Krisztus a középpont. Megírásuk és előadásuk azonnal más szemszögbe kerül. Ne legyünk restek hálát adni ügyes bajos dolgainkért, még ha a sokadik számunk is szól erről. A dallam megalkotásánál pedig ne szégyelljünk órákat, napokat, heteket görnyedni zongoránknál, gitárunkkal vagy más hangszerünk felett. Amikor dallamot írunk a versekhez vagy refrénekhez, az ne csak egy kíséret legyen, hanem egy párhuzamos „szöveg”, amit a hangjegyekkel alkotunk meg. Ne felejtsünk el imádkozni is munkánkért, hogy amikor kiállunk a szószék alá, a színpadra, vagy egy stúdióba, lelkünkben-testünkben minden készen álljon egy istentiszteletre.
Végezetül, lehet, hogy közhelyesen hangzik, de ne igazodjatok e világhoz, amelynek zenéje mára már együgyű, igénytelen, semmit mondó, támadó és kérkedő. Nem mindenre igaz ez, de leginkább ez jellemző. Az viszont igaz, hogy az van, amit a többség akar. A mi zenénkben legyen meg az, amit Isten akar.
Kiss Máté
A cikk szerzője rendszeres zenei szolgálatai mellett az alábbi videóban is közreműködött: