Kedves Március!
Még mindig hideg van. A körmöm folyton lila, a fejbőröm feszül és a változékony időtől állandóan álmos vagyok. Pedig segíthetnél kicsit nekem. Kellemesebbé tehetnéd a napjaimat. Dönthetnél úgy, hogy beragyogod a nehéz napokat és a madárcsicsergéssel elűzöd az aggodalmaim… Miért nem engeded már, hogy a szépségedbe meneküljünk, mint egy csodás mesevilágba, mikor a valóság nem elég izgalmas? Miért nem ringatsz a napsugaraidon álomba minket, mikor a valóság nem elég irgalmas?
Ne haragudj, Március, de őszintén pipa vagyok rád! Mert késik az a Március, akit én megismertem. És hiányzik. Minden esetre, köszönöm, hogy adtál egy pihenőnapot tegnap, és hogy néha megsimogatsz, jelezve: hamarosan tényleg megérkezel.
A 19-ik zsoltár azt mondja: Isten sátrat készített a napnak, amely mint vőlegény jön ki szobájából. Igen. Úgy vágyom én is a nap melegére, mint arra a Vőlegényre. És hogyan is várhatnám a márciustól a világosságot, mikor Nála van az élet forrása és csak általa látunk világosságot…
Légy csendben, és várj az Úrra!
Tégy le a haragról,
hagyd a heveskedést,
ne légy indulatos…
Egy kis idő még!
Tomuţa Renáta
