Posticum – lelkünk hátsó bejárata

A legfrissebb kutatások azt bizonyítják, hogy a csend, a befelé fordulás legalább olyan fontos, mint az emberi kapcsolataink. A csend elfogadása pedig az önismeretet segíti. Kiváltság, hogy olyan intézményben tanulhatunk, ahol nem csak elméletben fontos a lélek ápolása, az elcsendesedés, hanem erre meg is van teremtve a tér a csendesnapok keretén belül. Vizsgaidőszak végén túl fáradt a lélek, hogy ezt a teret mindenki egyénileg megteremtse magának és erőt, türelmet gyűjtsön a következő félévre. Így a tanév második félévi csendes-hétvégéje szinte észrevétlenül jött be lelkünk hátsó bejáratán és töltött el békességgel, bíztatott és adott új lendületet. Mi sem adhatott volna ennek a lelki tapasztalatnak jobb közeget, mint a Nagyváradon található Posticum. Egy csendes sziget a város szívében. Bár emberi szervezés által valósult meg, mégis tapasztalható volt Isten tökéletes rendezése, azáltal, ahogy a csendesnap pontjai tartalmilag kapcsolódtak egymáshoz. Ahogyan az áhítat az imádkozásra bíztatott minden körülmények között, ahogyan az előadás rávilágított mindennek a lényegére, a Szeretetre,és ahogyan az igehirdetés rámutatott a lelkészi pályára készülők helyes értékrendjére.

A csendes-hétvége főelőadója Böjte Csaba volt. Az első mondatai után egy igevers hasított belém és az előadás alatt párhuzamosan a gondolataimban volt: „Mi azonban, akik a nappal fiai vagyunk, legyünk józanok, vegyük magunkra a hit és a szeretet páncélját, és mint sisakot az üdvösség reménységét.” (1Thessz 5,8) – mint ahogy Csaba testvér. Mert ezt az Igét testesítette meg, akkor és ott előttünk a belőle áradó szeretet, józanság, tiszta gondolatok és fogalmazás által. Ez a vers innentől mindig ezt a hétvégét fogja bennem felidézni, egy bizonyságtevést arról, hogy milyen kicsi az ember, és milyen nagy a Szeretet, arról, hogy az ember hogyan válhat mégis naggyá ezáltal a Szeretet által és lehet életeket formáló hatással másokra.

A vasárnapi igehirdetés, mint a csendesnap koronája kerekítette le a hétvégét. Vinczéné Pálfi Judit a Nagyváradi Csillagvárosi Református Gyülekezet lelkipásztora a maga szeretetteljes előadásmódjában világított rá a lelkipásztori hivatás nehézségeire és mindezekben Isten újra és újra megelevenítő erejére, amivel minden elhívott szolgáját bőségesen elárasztja. Úgy szólt a leendő lelkészekhez, hogy közben a kétségekkel és bizonytalanságokkal teli belső embert buzdította.

A csendesnapnak az új félév kezdetén, mint minősített alkalomnak azonban van egy általános üzenete is, ami már önmagában is elég lenne, ha bevésődne és mint gyakorlatot magunkkal vinnénk egész életünkre. Ez pedig az, hogy minden újnak a kezdetén meg kell teremtenünk annak a minőségi időnek a feltételeit, amikor csak Istenre és magunkra figyelünk. Ez a csend, ez a befelé fordulás adhatja meg akár az egész munkára elegendő lendületet.