Egyetemünk harmadéves teológus-lelkész szakos hallgatójával, Kovács Patríciával beszélgettünk a hobbyjáról, a festészetről, és magáról az alkotásról. Patrícia, vagy ahogyan sokan ismerjük Patya, a félév elején egy díjat vehetett át a „Mutasd meg mekkora a szíved” programsorozat keretében. A díjátadással egy időben egy kiállítás is nyílt, ahol Patyának is megtekinthetőek voltak a képei. A hallgatói társalgóban lévő festmények közül is több az ő alkotása. Ezzel az interjúval indítjuk el a „Tehetséges hallgatótársaink” című cikksorozatot.
Először azt kérdeztük tőle, hogy hogyan kezdődött a rajzolás és festés az életedben?
Már kisgyerekkorban kiderül, hogy valakinek van-e adottsága az alkotásra vagy sem. Már akkor megfigyelhető, hogy kinek, hogy áll a ceruza vagy toll a kezében. Anyukám is szépen rajzol és ő sokat tanítgatott, hogy így vagy úgy kell rajzolni, emellett már az óvodában is nagyon szerettem a rajzolást, majd később az iskolában is. Azt vettem észre, hogy egy kicsit ügyesebb vagyok, mint a többiek és mindig megdicsértek érte.
Valamivel később jött el az a pont, amikor észrevettem, hogy élvezem az alkotást és sokszor magamtól is leültem rajzolni. Később tinikoromban kezdetem komolyabban foglalkozni vele, ekkor már videókat is néztem az interneten, vagy utána olvastam könyvekben. Főleg az árnyékolás technikája foglalkoztatott. Lassan elkezdtem festegetni is, és vicces, mert a lelkésznőm is nagyon kreatív személyiség és sokat szokott alkotni. Ő mutatott nekem egy vízfestékfajtát, amely nagyon szép és nagyon szép színeket ad ki, és én is megszerettem ezt a fajtát és elkezdtem vele festeni.
Mit jelent neked a rajzolás és a festés?
Szerintem, aki ismer, az tudja, hogy alapvetően kreatív személyiség vagyok és szeretek alkotni, és ékszereket készíteni. A rajzolás az, amiben igazán kikapcsolok. Szeretem akkor a csendet, ami körülvesz, ami közben tudok gondolkozni, olyankor kicsit kizárom a világot és csak én vagyok. Ilyenkor szinte észre sem veszem az időt, ami eltelik. A végén pedig, amikor elkészül valami, akkor nagyon jó meglátni az eredményt, vagy csak magát a folyamatot, hogy honnan hova jutottam. Összefoglalva számomra ez kikapcsolódás, és egyben kicsit elzárkózás is.
Honnan jönnek az ötletek, hogyan születik meg egy festmény vagy rajz?
Ez változó, mert ha van valamilyen téma, aminek a keretében alkotni kell vagy rajzolni, festeni valamit, akkor elkezdek azon a témán gondolkozni. Általában festményeket is nézek a neten és akkor egy-egy festményből egy-egy ötlet megragad, és így a különböző képekből összekombózom a sajátomat. Majd a magam tudásával elképzelem, hogy hogyan fog kinézni és megvalósítom.
Ritkább esetben csak úgy ülök és jön egy ötlet, hogy milyen jó lenne festeni és akkor eszembe jut egy kép vagy egy érzés vagy bármi, aminek utána nézek. Vagy egyszerűen csak kitalálom és elkezdem.
Melyik típusba tartozó képeidet tartod jobbnak? Az adott témában születetteket, vagy amelyek spontán jönnek létre?
Az egyik legkedvesebb festményemet nyáron csináltam. Vicces, mert előtte elég sokáig nem csináltam semmit, majd hazamentem vizsgaidőszak után és akkor úgy éreztem, hogy valamit kellene alkotni és elkezdtem gondolkozni. Akkor született meg az a festményem, amin síró szemek vanna és benne táncolnak a balerinák. Ez csak úgy jött. Általában arcokat vagy szemeket szoktam festeni vízfestékkel, mert nagyon szeretem ezt a témát.
Említetted, hogy készítesz ékszerek is. Mesélsz ezekről egy picit?
Ezekről azt kell tudni, hogy kisebb koromban, körülbelül nyolc-tíz évesen már eljártam egy gyöngyfűző klubba. Volt egy barátnőm, akivel nagyon szerettünk gyöngyözni és rengeteg mindent csináltunk gyöngyből, de ezeket már nem lehet látni, mert egyet sem használok. Később valahol megismerkedtem a süthető gyurmával és elkezdetem otthon ilyeneket csinálni. Utólag otthon kiderült, hogy édesanyám fiatalkorában nagyon sok mindent készített és igen sok pénzt keresett vele. Kassán rendes butikokban árulták az ékszereit. És nagyon vicces volt, hogy ő sose tanított engem ilyenekre. Nem mondta el, hogy foglalkozott ilyenekkel csak akkor, amikor már látta, hogy én is magamtól csinálok hasonlókat. Akkor nekem ez nagyon megerősítő volt.
Eleinte csak magamnak készítettem ékszereket, majd úgy gondoltam, hogy csinálok ajándékba is, mivel másoknak is tetszett. Majd lassan megmutattam őket az ismerőseimnek is, és hogy ha tetszett nekik, akkor lehetett tőlem rendelni. Ma már nem csak gyurmával dolgozok, hanem elkezdtem filcből is varrni ékszereket. Ez egy saját ötlet volt és jó belegondolni, hogy honnan hová jutottam. Elkezdtem gyöngyözni, utána jött a süthető gyurma most pedig már mindenféle egyedi ékszereket készítek.
Mit üzensz azoknak, akik szeretnek alkotni, vagy hasonló dolgokkal foglalkozni?
Hogyha valami érdekli őket, vagy érdekelte már kiskorukban, akkor nyúljanak vissza hozzá bátran és kezdjék el akár most. Lehet, hogy már 10 éve nem gondoltak ilyenre, de kezdjék el és csináljanak valami olyasmit, amit egyébként a hétköznapokban nem csinálnának vagy nem is gondolnának rá. Ez kicsit kiszakíthatja őket a rutinból és kikapcsolhatja őket.
Nekem a rajz és az ékszerek is olyan dolgok voltak, amelyekben nem kifejezetten támogattak, hogy csináljam, hanem tanuljak inkább. Amikor általános iskolába mentem, akkor lehetett választani, hogy mellette rajzra vagy zenére iratkozom be és végül a zenére kerültem. Szeretem a zenét, de nem vagyok benne olyan ügyes, nincs kifejezetten olyan tehetségem, mint más embereknek. Ma már kíváncsi lennék arra, hogy mi lenne, ha a rajzra iratkozok be. Lehet nem is itt lennék. Mindenesetre megéri valami mást is csinálni, mint a megszokott vagy valamit alkotni. Mindig jó látni a végeredményt, illetve azt is, amit az emberek kaphatnak egy alkotástól.
A felvételeket László Dávid készítette, az interjút Vígh Tamás
Ha úgy érzed kimagasló eredményeket értél el valamilyen területen, vagy ismersz ilyen hallgatót az egyetemünkön, kérjük, hogy jelezd a drheujkozlony@gmail.com címen!
