(Identitásválság, szigorúan egy nő szemével!)
Nemi identitás. Nemi szerepek. „Mama-hotel, Papa-bank!” Nőies férfiak és férfias nők. A 21. század egyik kihívása a változó és bővülő családmodell. A 21. századi fiatalok nagy kérdései (rögtön kettő is) pedig a következők: Hová lettek a férfiak??? És a második, ami nem kevésbé releváns: Hová lettek a nők??? Miért van az, hogy a fiatalok 30 éves korukig nem is gondolkoznak családalapításban? Mi a magyarázat az újonnan kialakuló (és egyre bővülő) családmodellekre?
Egy biztos, ez a cikk nem fog választ adni a globalizációs problémákra, nem célja megjobbítani a világot. És feltételezem, hogy futótűzként sem fog elterjedni az interneten. Szóval, aki ilyen igényekkel kezdte el olvasni, az dobja el és fusson jó messzire. Mert a cél egy probléma felvillantása és kérdések felvetése. Na, akkor lássunk is neki…
Mivel nő vagyok, ezért gondoltam, hogy először az én oldalamat csillogtatom meg. A fő kérdésem: Miért is nehéz 2017-ben nőnek lenni/maradni? (Nyugi fiúk, nem lesz feminista!) Először is, mert túlterheltek vagyunk! Tisztelem a 19. és 20. század női mozgalmait. Vágom, hogy az egyenjogúság jó dolog. De emberek takarítani, főzni, mosni, gyereket nevelni, a szülőkről gondoskodni, (esetenként a férjedet is teljes mértékben ellátni), és emellett még karriert is építeni, ja és naponta sportolni (nehogy már elhízott és csúnya legyél), uptodate-nek, olvasottnak maradni… És még sorolhatnám. Nem egyszerű. Honnan jönnek ezek az elvárások? Talán a társadalom erőlteti, talán a családban sajátítjuk el, vagy éppen a média a hibás.De lássuk be, nem mindig mások várják el mindezt tőlünk, hanem sokszor saját magunk állítjuk fel a megugrandó akadályokat. Mert nehogy már ne én legyek a SZÜLETETT FELESÉG/anya/munkatárs/gyerek/testvér. Tudjátok, hogy mit mondok én erre? Le a megfelelési kényszerrel, vissza a melltartót és jöjjön csak a házimunka meg a békés családi élet! Aztán megszólal bennem a Fáby, és mégis csak azt mondom, hogy nem tudnék csupán otthon ülni.Nem tudnám csupán az amúgy is bokros teendőimet ellátni, mert szeretek edzeni, szeretem a munkámat stb… Akkor most ki is nehezíti meg az életünket? Ebben a rohanó tempóban pedig ne is csodáljuk, ha frusztráltak, helyenként férfiasak leszünk, ne csodáljuk, ha szétesnek a családjaink.
De ne csak a nőkről essen szó. Hiszen a férfiak is nyakig süppedtek az egyenlő jogok mocsarában. Hiszen manapság már kikopott a divatból a mondás: „Igen Apukám! Persze Apukám!” Nem tudom szépíteni, mert mi nők hajlamosak vagyunk uralkodni a férfiakon. Mert talán ők kicsit lassabbak, megfontoltabbak, többet terveznek. És amíg Apuka reggel megissza a kávéját, addig mi már futottunk 20 percet, majd gyors zuhany, megetettünk 2 gyereket (Szigorúan csakis maximum kettőt, mert többet nem tudunk ilyen időbeosztással felnevelni!) És miközben szerencsétlen pasi eljut addig, hogy felhúzza a cipőjét, mert „Legalább a suliba vidd el a gyerekeket!” mi már a második uzsit gyömöszöljük az iskolatáskába, a negyedik hajfonatot készítjük el és természetesen már a házikat is felkérdeztük. Hogyne lenne frusztrált az a szerencsétlen fickó? Hogyne érezné magát gyereknek? De mi van a független egyetemista srácokkal, akik még ilyen „terrort” nem éltek át? Jó kérdés, nem tudom. De azt hiszem, hogy valahol a kedves mamánál és papánál kapjuk meg a választ. Mindig elcsodálkozom azon, hogy érett 25-30 éves férfiak hogyan tudnak az anyjukkal élni. A válasz azt hiszem az, hogy nem mutattak nekik meg egy másik lehetőséget.
A 21. századi társadalom mintha kezdene unisexé válni. Egy világgá ahol, ha nem vigyázunk, kereshetjük a férfiakat és a nőket. Valahol közös bűnünk az, hogy nem tudjuk felvállalni önmagunk nemi identitását. Közös, mert a férfiak nem állnak a sarkukra és nem güriznek többet, hogy a nőknek könnyebb legyen. És közös, mert a nők nem engedik az irányítást ki a kezükből, egy kicsit sem. Itt jegyezném meg, hogy ez a cikk csak az átlagról szól. És szeretném tiszteletemet nyilvánítani mindenkinek, akiről a fent említettek nem mondhatóak el. Mert van a klasszikus értelemben vett család is. Ahol az apa-apa, és nem az anya egyik gyereke. És ahol az anya,anya tud maradni, nem pedig az apa torz képmása. Figyelem Hölgyeim és Uraim, mert nehéz a feladat (mármint egy jó példát elsajátítani), de nem lehetetlen. De van egy kalauzunk. Tudjátok az a régi könyv, az a 2000 éves, a Biblia. Nem mondom, hogy a 21. század minden apró-cseprő problémájára megtalálható benne a válasz, de a női-férfi kérdés pont elég színesen árnyalva van jelen benne.
Kezdjük a tipikus 2017-es nőtípusnál: Eszter – a partizán megmentő, aki halála árán is véghezviszi a feladatot. „Ha el kell vesznem, hát vesszek el!” Eszter a céltudatos, de okos nők mintapéldánya.
Aztán ott van Rebeka. A csendes, de halálos típus. Úgy kormányozta az egész családot, hogy egy férfi sem vett észre az egészből semmit. Tehát ha furfangos példát akarsz, akkor Rebekát válaszd!
Aztán Naomi, aki (hogy is fogalmazzak finoman) tudja, hogy mi kell a férfinak. „Leányom, majd én keresek neked otthont, ahol jó dolgod lesz. Nézd csak: Bóáz, a rokonunk, akinek a szolgálóleányaival voltál, ma éjjel árpát tisztít a szérűn. Mosakodj meg, kend meg magad, vedd föl a ruhádat, és menj le a szérűre! Ne mutatkozz az előtt a férfi előtt, amíg be nem fejezte az evést és az ivást! Amikor lefekszik, jegyezd meg a helyet, ahol lefekszik, azután menj oda, hajtsd fel a takarót a lábánál, és feküdj oda! Ő majd megmondja neked, hogy mit csinálj.” Egy-két tanács Ruthnak, és már jött is az unoka.
Egy szó, mint száz. Ez a könyv, amit néha alulértékelünk tele van belevaló, vagány nőkkel. Akiktől példát vehetünk. De fiúk ne keseredjetek el, mert jut nektek is példa bőven. Dávid a szőke herceg, Salamon a bölcs, Ábrahám a törtető, Jákob a családapa.
Végezetül azt mondom, hogy gazdálkodjunk azzal, amink van. Mert jó nőnek lenni! (Tapasztalatból tudom.) De biztos vagyok benne, hogy férfinak lenni sem lehet olyan rossz dolog. Akkor miért nem élünk a lehetőségeinkkel és éljük meg igazán a női vagy férfi mivoltunkat?
Fábián Eszter
