Kedves Március!
Te Életrontó! Mindig gyűlöltelek. Mert te szülted azt az embert, aki elvette a gyermekkorom. Majdnem tönkre tetted az életem, megkínoztad a lelkemet és a testemet. Szerettelek volna kitépni a naptárból, eltörölni a Föld színéről, azt remélve, hogy így meg nem történtté tehetem a szenvedést, melyben részem volt. De nem sikerült, s azóta is minden évben, föltéped a sebeket. Egy napon, melynek szépnek kellene lennie számomra, az ő nevét hirdeted nekem!
Viszont egyszer valami megváltozott. Mert jött Valaki, aki kihozott a szolgaságnak házából. Nekem is van Exodusom. Új esélyt, új életet és reményt kaptam. Volt Valaki, akinek fontos voltam. Aki ugyan a gyermekkorom vissza nem adta, a múltat el nem törölte, de újjá építette bennem az életet. Végre valahára kitavaszodott bennem is.
De Kedves Március! Te Fájdalmas! A naptárban egy napod azóta is fektére satírozva szerepel az én asztalomon. Azt a napot, még mindig szeretném eltörölni, vagy átírni.
Gyűlöltelek. Nem tudtam neked megbocsájtani. Viszont egyszer valami megváltozott. Valaki, föloldozott. Mert te szülted a lányomat is. Így a múltat fölülírta Valaki.
Kedves Március! Te Föloldozott! Nem gyűlöllek többé. Valaki átírt. Megszépített. Megáldott napjaidban. Már nem haragszok, hanem hálát adok. A szenvedésen és halálon győzött az Élet, a mai nap.
Prém Alexandra
