Kedves Március!
Isten arra kért, hogy mondjam el, milyen hálás érted! A sok és megfeszített munkádért! Azért, hogy nem állsz meg és nem torpansz meg. Mulandó vagy, de az örökbe tartozol. Onnan jön fényed, onnan jön jácintod, nárciszod, zsurlód és tulipánod, onnan jön babonás és lüktető illatod. Mindazt, amit kölcsönbe kaptál, most hozod magaddal, mégsem állsz meg jellemed fejlődésében. Hűsen ragyogsz, lobogsz, táncolsz és ébreszted a világot. Mert nem rejted véka alá, amit kaptál és nem állsz meg vinni Isten tüzét, hogy elmond:
„Aki téged hallott, az többé már nem hall meg mást!
Aki téged ismer, az benned látja a folytatást!
Aki a jóslatból ért, az tudja, hogy a végtelen mit rejt!
Aki nem fogad el téged, az mindent elfelejt!” (Kovács Ákos: Jóslat)
cikk szerzőjé és a fotó: Molnárfi Mátyás Tamás
