Ézs 37,14a: ” Lelkemet adom belétek, életre keltek…”
Kedves Március,
Azt mondják, ha ismered valakinek a nevét, ismered az egész embert, sőt, hatalommal bírsz fölötte. Nos, kedves Március, ne vedd sértésnek (vagy ez talán bók?), de te nem ember vagy. Hatalmam nem lehet fölötted, a neved mégis beszédes.
M ámorító a közelséged, mégis
Á rulónak érezlek, amikor Tél barátod cinkosaként vonakodsz meglágyulni Tavasz közeledésére. Olykor pedig
R iadtnak tűnsz… Talán túlságosan örülünk neked, és elijesztünk vele? Ne légy álszerény, fontos, hogy itt vagy, maradj! Amikor
C iánkékben vakít az ég miattad, mindig belecsikordul a világosságtól elszokott ember feje. Jó újra látni a színeidet ebben a fényben.
I fjú vagy, s tisztelem benned, hogy fiatal korod ellenére sem futsz el az isteni
U tasítás elől, miszerint jöjj el, és észrevétlenül taníts minket a képeiddel, színeiddel, illataiddal arra, hogy feltámadás igenis lesz.
S zülője, újjászülője vagy te a természetnek, de nem bábáskodhatsz sokáig fölötte, s a babérokat sem te fogod learatni. A te feladatod mind közül a legnemesebb: új életet lehelni a földbe – és belénk.
U.I.: Majd’ elfelejtettem! Köszönet a tulipánokért, a hónapos retekért, és hogy sikerült összedolgozni a Józsefekkel a meleg dolgában. 🙂
Muza Blanka
