Kedves Március!
Már Február, a testvéred megsúgta, hogy legyek óvatos veled, megfontolt és előre tervező. Ne hagyjam, hogy felkészületlenül bukkanj fel életem forgatagában. Már előre jelezte, a kedves, hogy minden napod, órád, perced mozgalmas lesz. Figyelmeztetett, hogy a hónapodon át tartó maratoni futásra illő idődnek előtte hozzákezdeni, ha nem szeretnék az első napodon meghátrálni. Kedvenc hónapom nem vagy, mégis, mindezek ellenére vártalak. Komolyan mondom. Nem ironikusan. Jó, hogy megérkeztél és fájlalom, hogy oly gyorsan távozol. Vártalak, mert egy olyan időszak köszöntött be veled, amely külsőleg és belsőleg egyaránt ösztönöz arra, hogy az élet maratoni futásában megálljak, vonuljak el a belső szoba csendjébe, mert nemcsak a természetnek kell élednie, hanem nekem is, figyeljek életem Urára, és azokra az életekre, akikkel együtt futok ezen az úton. Emlékeztet ez az időszak, hogy először Isten országát keressem, engedjem, hogy az Ő uralma érvényesüljön életem mindennapjai felett, és ne a határidők, ne a földi körülmények. Az idő fojtogató rabságában szenvedve jusson eszembe, hogy Krisztus az idő felett is Úr, és aki mindig tudta, mikor minek van rendelt ideje. Tudta, mikor van ideje a hallgatásnak, mikor van ideje a beszédnek, tudta mikor van ideje az imádkozásnak és mikor van ideje a cselekvésnek, mikor van ideje a pihenésnek és mikor van ideje a munkának…
Uram, te taníts ebben a hónapban is, hogy bölcsen bánjak a tőled kapott drága kinccsel, életem idejével.
„Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek; ne esztelenül, hanem bölcsen, kihasználva az alkalmas időt, mert az idők gonoszak.” Efézus 5,15–16
Kallós Lilla
