Kedves Március!
Elmondhatatlan boldogság járja át szívemet, akárhányszor megérkezel. Nem igazán tudom megmagyarázni, hogy miért. Egyszerűen csak. Pedig sokak szerint egy vagy csupán a többi hónap közül, s nincs benned semmi különleges. Én mégsem hiszek nekik. Hiszen hozod magaddal a hosszabbnál hosszabb napokat, meleg közelségeddel felolvasztod a jeges tájat, szép lassan élet fakad a fák tövén, elmúlik a tél zordsága, majd pedig szép lassan zöld színbe borul az egész világ… Én pedig:
“Várom az Urat, várja a lelkem, és bízom ígéretében. Lelkem várja az Urat, jobban, mint az őrök a reggelt, mint az őrök a reggelt.” (Zsolt130, 5-6).
Isten egyik leggyönyörűbb ajándéka vagy te, Március, én pedig annyira örülök, hogy végre jössz. Mert ahogy közelséged leolvasztja a jeget a tél által megviselt tájról, lelkem is úgy kezd egyre jobban felolvadni, örömmel és várakozással megtelni. Tekintetemet többé nem a földre vetem, fejemet felemelem és kutatni kezdek utánad. Kereslek mindenhol… az égen repülő madarakban, az utcán rám mosolygó arcokban, a rügyező fák boldogságában, majd pedig megállok egy pillanatra és lelkem a következőt kiáltja: “Gyönyörködj az Úrban, és megadja szíved kéréseit!” (Zsolt 36,4). Gyönyörködök az Úrban, mert végre itt van! Gyönyörködök az Úrban, mert te voltál a kérésem! Úgy örülök, hogy itt vagy!
Pásztor Fanni Vivien
