Szerelemem, Dogmatika
Egyre többen mondják, hogy szeretnek velem dogmatikáról, teológiáról beszélni, mert annyira lelkesen beszélek róla, hogy a lelkesedés átragad rájuk. Erőt merítenek belőle. Ezért írom ezt. Ma valaki azt mondta, de jó lenne, ha leírnám, mert amikor megfárad, majd elolvassa, és lendületet nyer belőle. Adja Isten, hogy így legyen! Én pedig mérhetetlenül örülök, hogy gyümölcse is van rendszeres teológia-rajongásomnak, és nem csak azt mondják rám teológustársaim, hogy ufo vagyok, amiért rajongva szerettem a Heidelbergi Kátét, és 16 évesen olvastam a Kis Institutio-t.
Hitetlen családban nőttem fel. 10 éves korom körül kezdtem imádkozni. A pajtásaimmal az általános iskolában és a játszótéren sokat beszélgettünk Istenről, Sátánról, angyalokról, szellemekről, az élet történéseiről, az élet értelméről. Gimnáziumban a beszélgetések tovább mélyültek. Már gyerekként föltettünk ilyen és hasonló kérdéseket:
Miért engedi Isten a szenvedést? Miért nem segít? Miért születtem meg? Miért mondja azt Isten, hogy bűnös vagyok, mikor semmi rosszat nem tettem ellene? (A gyerek és a világi, a kereső ember általában nem tesz különbséget Isten és az egyház szava között, valamint a bűnt morális olvasatában értelmezi.) Engem miért nem szeret Isten? Miért vannak árvák? Az árvákat nem szereti? Minek teremtette meg a világot, ha ez lett belőle? Miért hagyta meghalni a Fiát? Ez nem igazságtalan? Megbünteti-e Isten az erőszakosakat, a bántalmazókat? Mégis miért kellene megbocsájtanom mindenkinek?
MIÉRT TARTSAM ODA A MÁSIK ORCÁM, MIKOR APÁM VER?
(A Szentírásról van képük, általában felületes, s leginkább a média befolyásolja. A média missziós eszköz lehetne, amennyiben jól, bölcsen és minőségileg tudnánk használni.)
Ilyen kérdései szinte mindenkinek vannak. A tudatos ateisták provokatív kérdései meglehet, nem más, mint sündisznóbőrbe bújt istenkeresés. Tehát gyerekeknek, fiataloknak, felnőtteknek is vannak kérdéseik. Milyenek és mik ezek? Az emberek ezen kérdései, véleményem szerint mély, komoly és őszinte teológiai, dogmatikai kérdések.
Mikor teológiára jöttem, azt hittem, ilyenekről fogunk tanulni. Tanultunk ilyenekről is, de úgy érzem, keveset. Nem érzem magam felvértezve a szolgálatra. És ezt tisztelettel mondom, mert számomra öröm és megtiszteltetés, hogy itt tanulhatok. A gyülekezeti tagok, ifisek, konfirmandusok, vagy éppen a keresztelős családok – amennyiben vállalják – szembesíteni fognak bennünket ezekkel a teológiai kérdésekkel.
Az egyik legelső kérdés, amit feltehetőleg feltesznek majd nekünk a szakma nyelvén mondva: a theodícea, azaz miért van szenvedés, és hogyan lehetséges az, hogy a jó Isten ezt engedi? Könnyen lehet, hogy emlékeim megfakultak, de úgy dereng, e téma kapcsán csak a problémafelvetésről hallottunk, mélyen és átfogóan nem beszéltük át, s arról sem kaptunk útmutatást, hogy hogyan lehet erről beszélni a gyülekezetekben. Persze ez a teológia egy megválaszolatlan-megválaszolhatatlan kérdése. Nagyon nehéz. De a lelkész nem kerülheti meg, mert meg fogják tőle kérdezni, és meg kell tanulnunk bölcsen és alázatosan reagálni rá.
Gimnáziumi filozófia első óráján megtanultuk: a filozófia alapvető emberi tevékenység. Filozófiát mindenki művel, a parasztbácsi is, mert kérdéseket tesz föl a világról és életről, talán épp a csillagokat csodálva. Bölcskei rektor úr Pannenberg alapján tanította: az ember kérdéses, nyitott lény. Kérdez. Mindezek alapján mondhatnánk azt is, hogy a teológia,
A DOGMATIKA MINDENKIÉ.
Alapvető emberi tevékenység. A teológia emberi. A játszótereken is folytatnak teológiai diskurzust. Isten persze munkálkodik, nekünk ajándékozta a Kijelentést, s válaszok neki köszönhetően születhetnek. De a teológiai kérdésfeltevés nagyon emberi. S bár az ember rettenetes tud lenni, ez a kérdezésre való képesség megszépíti.
SZÉP AZ AZ EMBER, AKI TUD ISTENRŐL KÉRDEZNI.
Ami tanúság ebből a ránk váró lelkészi és tanítói szolgálatra nézve, hogy tiszteljük az emberek kérdéseit! A szemrehányó kérdéseiket is. Sok kérdés szenvedésben születik. A szenvedés pedig, úgy gondolom, tiszteletet érdemel. A kérdésekre válaszképpen ne mondjuk, hogy keresztyén ember nem gondolhat így, és nem kérdezhet ilyet, és ne csak igékkel meg hitvallási iratokkal „dobálózzunk”, hanem ezeket integrálva, közösen gondolkodva beszélgessünk. Nem okításra, kioktatásra van szükségük. Örüljünk a kérdéseiknek!
Sajnálom, hogy sok teológus nem látja a dogmatikának, teológiának ezt a szépségét. Pedig felteszem – legjobb reményem szerint – sokan szintén ezért jöttek ide. Hiszen a dogmatika áthatja a lelkészi szolgálatot és a keresztyén létet. Hitünket a dogmatika foglalja össze, a hitvallások dogmatikai tételeket mondanak ki, a sákramentumok a dogmatika szerves részei. Az evangélium, hogy Krisztus meghalt bűneinkért, s a halálból megváltott, egy dogmatikai tétel. A teológiai fa szerves egység. Dogmatika nélkül nincs prédikáció.
A dogmatika áthatja a keresztyén létet. Ezért mindenkié. Lelkészként pedig feladatunk megtanulni úgy beszélni róla, hogy mindenkié lehessen.
EZ AZ EMBER DOGMATIKÁHOZ VALÓ JOGA.
Prém Alexandra
