A búzaszem példázatáról Francois Varillon válogatott mondatai.
„A búzaszemnek el kell halnia a földben, hogy kalász legyen belőle és termés. Az a hivatása, hogy kalász legyen. A kalász, nem egy búzaszem.
A búzaszemet boldognak képzelem a padláson. Nincs nedvesség, nincs veszély, a társai mind nagyon kedvesek, nincs vita… Boldog. E szóban- boldog, az emberi boldogságot értsétek: jó egészség, nyugodt élet, minden rendben… A búzaszem öröme a padláson. Nem kell lenéznünk az emberi boldogságot, mert miért ne akarná Isten is az emberi boldogságot? Nem mondanám, hogy ez olcsó boldogság. Ugyanakkor, ha összehasonlítom azzal a boldogsággal, amiért élek, ez a búzaszem olcsó boldogsága a kalásszal szemben, amivé válnom kell.
Nagyon jámbornak képzelem el ezt a búzaszemet a padláson. Hálát ad Istennek a kis boldogságáért. “Istenem, köszönöm neked, hogy minden rendben van, hogy egészséges vagyok, a gyerekek szépen tanulnak, becsületére válnak szüleiknek, minden vonalon sikeres vagyok. Istenem, hálás vagyok neked.” Ez nagyon kedves, csak van egy komoly akadály: éspedig az, hogy az az Isten, akinek a búzaszem hálát mond, nem létezik… Isten egyáltalán nem az előidézője és biztosítéka a búzaszem kis boldogságának a padláson. Isten nem szerzője és biztosítéka a tisztán emberi boldogságnak, ha igaz, hogy az emberi boldogság nem igazi élet.
A búzát taligára rakják, és a földre viszik. Ez a boldogság növekedése, átalakulás nélküli növekedés. Kék az ég, a madarak csivitelnek, virágos a rét, minden csodálatos, és a búzaszem a taligán még jobban dicséri Istent. De megint ugyanaz az akadály: egy olyan Istenről van szó, aki nem létezik. Megérkezünk a frissen felszántott földekre, a földre lerakjuk a búzát és elkezdjük a földbe vetni. Ebben a pillanatban a búzaszem megtapasztalja a halált, a hideg áthatja, szétmállik. Ekkor a búzaszem azon tűnődik, hogy ha Isten létezne, ilyen dolgok nem történnének meg. Kár, mert éppen akkor, amikor az igaz Istenről van szó, aki átalakít, hogy lehetővé tegye a búzaszemnek, hogy kalásszá váljék, az ember éppen ebben a pillanatban kételkedik benne. Az egyetlen Isten, aki létezik, az, aki elveszi tőlünk ezt az életet, hogy képessé tegyen bennünket az ő életére. Nem érünk Istenhez csak úgy, a csúcshoz érve, nyugodtan egy lejtős út végén… Isten átalakulásra hív. Nincs növekedés átalakulás nélkül, és nincs átalakulás halál nélkül. Ez a megszentelődés folyamata, amelyben benne van a halál és a feltámadás misztériuma.”
Prém Alexandra
