Kegyelem nékünk, és békesség Jézus Krisztustól!
„Kegyelem néktek és békesség Jézus Krisztustól, a hű tanútól, aki elsőszülött a halottak közül, és a föld királyainak fejedelme; aki szeret minket, és vére által megszabadított bűneinktől, aki országa népévé tett minket”
Jelenések 1,4-6
Az alapigeként választott többszörösen összetett mondatot János apostol a hét újonnan megalakult kis-ázsiai gyülekezet számára írta üdvözlésként. A szeretett tanítvány (János), Mesteréről tesz bizonyságot egyszerűen, összefoglalva az evangélium lényegét.
Az első, amit Mesteréről ír az, hogy Ő hű tanú volt. János talán ezt láthatta rajta egész tanítványsága idején. „Megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig” (Fil 2,8). Így írja meg róla Pál apostol az igazat. Ő engedelmes volt Atyjának mindhalálig, a kereszthalálig, amire a Törvény azt mondja, hogy átkozott Isten előtt az, aki fán függ. Mikor a Sátán újból megkísértette, háromszor kérte, hogy múljék Tőle el ez a keserű pohár, de mindhárom fohászában hozzátette: „Legyen meg a te akaratod”. Ő így volt hűséges.
A Máté 26,60-ban leírja a szentíró, hogy Jézus ellen sok hamis tanú állt elő. Nem hűek, hanem hamisak. Tanúskodtak az Atyával szembeni hű tanú ellen. Mi mennyire vagyunk hűek, állhatatosak Jézus mellett? Mi is elfutunk, mikor látjuk Őt elfogatni, mint akkori tanítványai? Ma is távolabbra kerülünk Jézustól, távolabbról követjük Őt? Elfutunk, mert félünk, hogy megbélyegeznek Jézus miatt? A Vele való közösséget is letagadom, mert már más társaságban melegedek, ahogyan Simon Péter tette?
„Ő testi élete idején könyörgésekkel és esedezésekkel, hangos kiáltással és könnyek között járult az elé, akinek hatalma van arra, hogy kiszabadítsa őt a halálból. És meghallgattatott istenfélelméért” (Zsid 5,7). Ezt írja a Zsidókhoz írt levél szerzője Jézusról, a hű Fiúról. Így járult az Atya elé azon az éjszakán is, melyen senki nem értette Őt. Még a tanítványok sem és az egyik csak hadonászott a kardjával, mintha nem hallották volna, hogy ennek meg kell történnie. Mi még mindig értetlenkedünk? Meddig nem engedjük meg magunknak, hogy beleborzongjunk a nagypénteken történtekbe, és a Húsvét reggel örömhírébe? Valahogy úgy, ahogy Bastie Bertalan, aki a 343. dicséretet írta: „Ó Krisztus láttam szenvedésed, s borzongásom véget nem ért.” Azt a szenvedést, amikor vére által megszabadított bűneinktől és kimondta az Atya emberszabadító akciójára, hogy „Elvégeztetett”. Mert nincs Húsvét Nagypéntek nélkül, azaz nincs feltámadás Krisztus keresztje nélkül. E nélkül csak tartalmatlan eszem-iszom, tradíciókat megünneplő tojásadó-ünnep.
Így érkezünk el Húsvét reggeléhez, amikor a Fiú, az istenfélelméért meghallgattatott és a lepecsételt sírajtó harmadnapra kinyílt, s lett ezzel az Úr Jézus elsőszülött a halottak közül. Pál apostol az elhunytak zsengéjének nevezi, utalva arra, hogy Ő lett az első sokak közül, tehát nem az egyetlen, hanem egy a nagy egészből, elsőnek kiemelt rész.
A kegyelem előtt − mit a húsvétban megkaphatunk − nem volt semmi gát, még a kősír lepecsételt sziklabejárata sem. Nincs semmi gát, mivel aki onnan kijött, annak adatott minden hatalom mennyen és földön, mert Ő a föld királyainak fejedelme, mert Ő volt az, aki vállalta értünk az Atyától való elszakítottságot, elhagyatást.
Mindezt miért? Mert Ő az, „AKI SZERET MINKET”. Hogyan mutatkozik meg ez ma, 2000 év eltelte után is? A golgotai kereszten akkor kifolyt vére nem vesztette el bűnből szabadító „hatását”. Azokból szabadít meg, amik „gúzsba kötnek” minket.
Szabad életet akar adni! Nem szabadosat! Ezt az új életet kínálja a kereszt tövénél, aminél lelkiekben megállhatunk mi is. Kérdés csak az, hogy alázattal felnézek-e Rá és meggyógyulok, mint a nép a rézkígyóra, vagy mellemet verve tovább állok. A kereszten kitárt karjával az Ő országába hív – mivel az országa népévé akar tenni minket. Annak az országnak a népévé, ahol Ő uralkodik, Ő a mester, mi pedig boldog szolgái, tanítványai, követői.
Mit mond még ezenkívül Isten, ez igén keresztül? Azt, hogy a kegyelem és a békesség is Tőle van! Emlékezzünk, hogyan is mondja a tanítványainak az elárultatása és keresztre feszítése előtti éjszakáján? „Békességet hagyok nektek: az én békességemet adom nektek; de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen” (Jn 14,27). Eszembe jut hányszor voltam nyugtalan, és hányszor csüggedtem el ahelyett, hogy hagytam volna az Ő akaratát érvényesülni.
„Békesség néktek”, így köszönti tanítványait, kétszer is, hogy a még hitetlenkedő Tamásokat is ezzel köszöntse, hogy nekik is békességük legyen Benne, a hit által (Jn 20,21.26). A kegyelmet ezekben a számunkra ünnepi napokban munkálta ki, a békességet pedig kinyújtott, de már sebes kezével tárja elénk. Fogadjuk el! Áldott húsvétot kívánok!
Szerző: Kis Kendi Dávid
A kép forrása: http://www.keepcalm-o-matic.
