Advent: “Karácsonyra hangolva”
„Tudod, van ez az átmeneti idő… Amikor már az ősz színei elköszöntek e világtól: a sárga avar lassan kezd csúnya barna színt ölteni, a fák pedig már csak lecsupaszított csontvázak régi önmagukhoz képest. Minden szürke, esős, ködös, színtelen. És várunk…” Így kezdődik az az írás, amelyet a kápolna bejáratán olvashatott az oda belépő, vagy a csak éppen mellette, nyitott szemmel elhaladó 2015. december 9-én. A Karácsonyra hangolva elnevezésű programsorozatunk kezdetén itt volt lehetőség az elcsendesedésre, imádkozásra halk zene, valamint versek és gondolatok társaságában.
A délelőtti csendes hangolódás után 13:00-kor már kézműves foglalkozással is közelebb kerülhettünk a karácsonyi hangulathoz. Hack Ágnes, Nagy Beáta valamint Birinyi Lilla és Vajas Petra vezetésével volt lehetőség adventi koszorúkat, nemezből angyalkákat, asztalra vagy ajtóra dekorációkat készíteni, és mézeskalácsokat díszíteni.
A mozgalmasabb, kreativitást igénylő program után a hallgatói társalgóban vártuk az érdeklődőket teával és pogácsával, ahol Lapis-Lovas Anett Csilla Bölcskei Gusztáv rektor úrral, Kedvesné dr. Herczegh Mária oktatási rektorhelyettessel és Németh Áron oktatóval beszélgetett egy – valóban – kerekasztalt körbeülve. Sok érdekes dolgot tudhattunk meg oktatóinkról és vezetőinkről. Mara néni történetéből megismerhettük, hogy hogyan lehet négy évesen beilleszkedni egy rendház szigorú menetrendjébe és ünnepelni mégis meghitten és szeretetben az ünnepet. Ünnepelni úgy, hogy befogadtak. Németh Áron elmondta, hogy számára milyen volt lelkészgyermekként a Karácsony. Hogy hogyan lehet az utolsó órákban egészen erősen megélni a várakozás mélységes örömét. Azt, hogy tudom, hogy ki az, aki elment. Tudom azt, hogy vissza is fog jönni. Sőt, azt is tudom, hogy nem kell sokat várni, és ebben a hihetetlenül intenzív várakozásban mégis örömteli meglepetésként ér, amikor végre megérkezik, akit annyira várunk. Rektor úr megosztotta velünk, hogy milyen az, amikor valaki tizennyolc éves korában éli meg azt, hogy nem lehet a családjával, hanem a megszokottól teljesen eltérően árvákkal, idegen emberekkel kell ünnepelnie. S egyszerre miként születik meg a kell és a van feszültségében a lehetőség drága kincsének felismerése. A lehetőségé, hogy szeretetet adhat azoknak, akik talán sosem kaptak annyit, amennyire szükségük lett volna. Lehetőséget arra, hogy együtt ünnepelhessen azokkal a gyermekekkel, akiknek talán az volt az első ünnepi hangulatban eltöltött Karácsonyuk.
A beszélgetés végéhez közeledve, egy-egy ajándékot kaptunk meghívott vendégeinktől, amelyet most felidézésként, esetleg pótlásként, megosztok veletek. Moderátorunk ugyanis arra kérte beszélgetőpartnereit, hogy egy-egy, számukra kedves, karácsonyi műalkotást hozzanak el erre az estére. Mara néni Fekete István: Rorate [link] c. írását hozta el nekünk egy nagyon szép és különleges zenés feldolgozásban. Rektor úr Rembrandt: A tékozló fiú [link] c. festményét vetítette ki. Elmondta, hogy erről nem szokott eszünkbe jutni a Karácsony, pedig egy igazi adventi jelenet látható a képen, mert a karácsony a hazatalálás. Németh Áron pedig megmutatta nekünk sok kedves éneke közül Michael Pretorius: Szép rózsabimbó nyílt ki [link] c. négyszólamú darabját.
A Kerekasztal-beszélgetés zárásaként, a délutáni kézműves foglalkozáson kidíszített mézeskalácsokat közösen aggattuk a karácsonyba öltöztetett fenyőfánkra.
Az ünnepre hangolódás talán itt kezdődhetett el igazán. A „múltidézés” után még jobban esett mindannyiunknak az ezt követő rövid adventi áhítat, amit Horsai Ede egyetemi lelkész tartott és egyetemünk dicsőítő csapata kezdett és zárt énekléssel.
Meglepetésként a résztvevők nem csak egy-egy, a hitéleti bizottság által díszített mézeskalácsot és igés kártyát vihettek el magukkal, hanem egy csodálatos karácsonyi bábjáték varázsát is, amelyet ezúton is köszönünk.
Örömmel, békével, karácsonyi hangulattal és paprikás krumplival megtelve, egy szép és különleges nap emlékével térhettünk vissza ki-ki a maga otthonába vagy kollégiumi szobájába.
Zilahi Réka
