Gyerekek látogatása a belgyógyászaton
Október 10-én lehetőségem volt részt venni egy önkéntes akcióban a 72 óra kompromisszum nélkül program keretében. Az egyetemünkről összegyűlt kis csapat egyik részével ellátogattunk a gyermek belgyógyászatra. Amikor meghallottam, hogy lehetőségem lesz beteg gyerekeket látogatni, nagyon izgatott lettem és alig vártam, hogy végre ott lehessünk velük.
Mindannyian úgy mentünk oda, hogy valamit adni szeretnénk. Valami jót szeretnénk tenni, és egy kis vidámságot, színt vinni a gyerekeknek a kórházi környezetbe. Arra viszont nem számítottunk, hogy mi sokkal több mindent fogunk kapni tőlük, de végül mi magunk is lelkileg feltöltődtünk látva, hogy mennyi küzdeni akarás, kitartás és erő van bennük. Minden szörnyű betegség és ijesztő környezet ellenére, vidámak, és élettel telik tudnak lenni. Nagyon nyitottak voltak, és rögtön mesélni kezdtek arról, hogy miért is vannak ott. Megmutatták nekünk a játékaikat, beengedtek minket a kis világukba. Volt, akivel együtt néztünk mesét, másoknak felolvastuk, vagy éppen csak átlapoztuk a könyvet, és arról beszélgettünk, hogy nekik melyik a kedvenc meséjük.
Nagyon örültek már a kis csokinak, a cukorkának és az igés kártyának is, de szerintem az is nagy öröm volt számukra, hogy ott voltunk velük. A kis, drága mosolyuk nem csak nekünk, de az ő szüleiknek is, akik éppen ott voltak velük, erőt adott. A gyerekek tudták, hogy anya vagy apa ott van mellettük, tehát semmi bajuk nem eshet. Bárcsak mi is így lennénk Istennel! Tudjuk, hogy itt van mellettünk, de sokszor nem hisszük el eléggé ahhoz, hogy bízzunk is abban, hogy ő majd vigyázz ránk, és nem lesz semmi bajunk.
Kovács Patrícia
Festés a Mester utcán
Október 10-én én is részt vettem a 72 óra kompromisszum nélkül elnevezésű szociális irányultságú önkéntes megmozduláson. Egyetemünk csapatánk másik feléhez csatlakoztam, amiben négy lány és két fiú vett részt. Az Újkerti Gondozó Szolgálat Fogyatékos Személyek Mester Utcai Nappali Intézménye udvarán kellett egy kétméteres kerítést és három faházikót lefestenünk. A csapat fiú tagjai végezték a kerítés festést, amelyről először eltávolították a régi festéket, majd zománcfestékkel újramázolták. Mi, lányok a faházakat festettük le lazúrral. Nagyon jól éreztük magunkat, kedves volt a fogadtatás is, bármi kérésünk volt, szívesen segítettek, bármilyen eszközszükségletünk volt, megkaptuk. Meleg teát és pogácsát is kaptuk, csak, hogy legyen egy kis üzemanyag a munkához. Bár elég hűvös volt, élveztük a munkát és egymás társaságát. Az utolsó faházon már mind a hatan, együtt dolgoztunk.
Miután a Mester utcán végeztünk, átmentünk az Újkerti Gondozó Szolgálat Fogyatékos Személyek Ifjúság Utcai Nappali Intézményébe, ahol szintén kerítést kellett festeni. Bár fáradtak voltunk, csatlakoztunk a munkához és kellemes hangulatban dolgoztunk. Itt már jóval több festék került ránk, mint az előző helyen, de ez sem állított meg minket abban, hogy dolgozzuk. Tréfálkozva, beszélgetve, de dolgosan telt a délután, és szemmel láthatóvá vált a kezünk munkája néhány óra alatt.
Összegezve egy nagyon sikeres napot zártunk. Mindannyian jól éreztük magunkat, és örömmel töltött el minket, hogy segíthettünk embertársainkon. Emlékekkel gazdagodtunk, új embereket ismertünk meg. Jövőre is boldogan jelentkezünk a megmozdulásra, amennyiben lesz rá lehetőségünk.
Hack Ágnes
