A mi zenénkben legyen meg az, amit Isten akar!

Sokféle zenét hallgattam, játszottam, írtam. Nem tudnám keretek közé szorítani stílusomat, de az értéket és a tartalmat, a célt és szándékot, és az erre áldozott munkát a hangok világában is rendkívül fontosnak látom. Ez pedig igazán sűrű szita.  Különösen igaznak kell ennek lennie a keresztyének zenéjére. Pártatlanul állok új és régi között. Nem kívánom sem a régi hagyományok, sem a merész újítások szellemét mércéül venni.Be kell látni, hogy az énekeskönyvi dicséretek kritizálásával már elkéstünk, szövegeik és dallamaik több száz éves használatot álltak ki. Azon, hogy maradjanak-e vagy sem, nem éri meg vitatkozni, mert kétség kívül gyönyörködtetnek, elgondolkoztatnak, és lelki épülésre vezetnek – nyilván egy régi, számunkra sokszor tömör módon. Ezek mellé kellene, hogy lépjenek a jelenkor dalai, amelyek a mai köznyelvben még csak – a sokak által pejoratív értelemben is használt – ifis énekek, keresztyén rock, keresztyén könnyűzene és, talán szebb szóval, dicsőítő zene nevek alatt futnak.

A kérdés nem az, hogy a két fél képviselői közül melyik nyeri a vitát, és melyik fél hódíthatja majd meg a templomainkat. Ez csak makacskodás. A választ inkább arra kell megadnunk, hogy hogyan maradhat a zenénk és zenei előadásunk igei, miközben nem szakad meg az élmény a Magyar Értelmező Kéziszótár lapozgatásával.

Talán az lenne a legjobb, ha dalainkra úgy tekintenénk, mint egy-egy zenés imára, vagy istentiszteletre. Legyen a hálaadás és Krisztus a középpont. Megírásuk és előadásuk azonnal más szemszögbe kerül. Ne legyünk restek hálát adni ügyes bajos dolgainkért, még ha a sokadik számunk is szól erről. A dallam megalkotásánál pedig ne szégyelljünk órákat, napokat, heteket görnyedni zongoránknál, gitárunkkal vagy más hangszerünk felett. Amikor dallamot írunk a versekhez vagy refrénekhez, az ne csak egy kíséret legyen, hanem egy párhuzamos „szöveg”, amit a hangjegyekkel alkotunk meg. Ne felejtsünk el imádkozni is munkánkért, hogy amikor kiállunk a szószék alá, a színpadra, vagy egy stúdióba, lelkünkben-testünkben minden készen álljon egy istentiszteletre.

Végezetül, lehet, hogy közhelyesen hangzik, de ne igazodjatok e világhoz, amelynek zenéje mára már együgyű, igénytelen, semmit mondó, támadó és kérkedő. Nem mindenre igaz ez, de leginkább ez jellemző. Az viszont igaz, hogy az van, amit a többség akar. A mi zenénkben legyen meg az, amit Isten akar.