Bagolytábor Telkibányán
Az idei bagolytábor Borsod-Abaúj-Zemplén megye csodahelyén, Telkibányán került megszervezésre. A munkálatok már jóval a tábor előtt elkezdődtek, a munkatársak pedig egy nappal az elsőévesek előtt érkeztek, előkészítve és feldíszítve a helyet, mely maradandó emlékek őrzőjévé vált. A feladatok után csapatépítő játékok által ismerekedtek és szoktak még jobban össze a szervezők.
Kedden áhítattal indult a nap, aztán pedig megérkeztek a baglyok is, akik regisztrálás után ismerkedős játékokon vettek részt. Ezt követte a kiscsoportos beszélgetés, majd pedig szabadidős programok voltak, mely kézműves foglalkozásból, sportból és beszélgetésből álltak. Este 18 órától pedig kerekasztal beszélgetésre került sor tanárainkkal, akik hasznos tanácsokkal és emlékekkel ajándékozták meg a hallgatókat. Ezután bor- és pálinkakóstoláson vehettek részt a táborlakók és a tanárok egyaránt.
A szerda reggel is áhítattal kezdődött, mely által elcsendesült és töltekezett a csapat, aztán állomásos verseny következett, melyben a nyolc csapat tíz helyen kellett összemérje kreativitását, ügyességét és tudását. Délután a főzőverseny vette kezdetét, melyen érezhető volt a jó kedv és a nap meleg sugarai, mely megörvendeztette a társaság minden tagját. A szabadidős programok után pedig a „Krimi” vette kezdetét, mely során a csapatoknak egy rejtélyt kellett megoldaniuk, összerakva sok-sok kapott információt. Este eredményhirdetés után a tábortűz köré gyúlt össze a csapat, ahol nevetés majd kis elcsendesedés következett.
A csütörtök reggeli áhítat után, mely a Telkibányai református templomban volt, egy csodás élményben lehetett részük a táborlakóknak, Bartók József, a „telkimanó” turistavezető mutatta meg az erdő csodáit, s mondta el élettapasztalatait. Ezt követően pakolás majd hazautazás következett.
Mind az előkészítő nap, mind az azt követő három nap tele volt áldással, barátságkötésekkel, mély beszélgetésekkel, jókedvvel, egymástól tanulással és Isten számtalan áldásával.
Szeles Emese,
3. éves lelkész szakos hallgató