Ugyan mindenki hallott már az Erasmusról, de kész rejtély, hogy egy ilyen nevezetű szabadon választható tantárgy vajon mit nyújthat a diákok számára. Tizenkettő vállalkozó szellemű fiatal azonban vette a bátorságot, hogy jelentkezzen ennek a roppant titokzatos dolognak a megfejtésére.

Mit derítettünk ki?

A másodjára induló tárgy az őszi félévek során kerül meghirdetésre Kőszeghy Attila és Gonda László tanár urak vezetésével. A tantárgy célja, hogy minél többet megtudhassunk az Erasmus programról: mely országokban, mely egyetemekre van lehetőségünk jelentkezni. A programra való jelentkezésre azonban nem csak elméleti háttérrel igyekeznek ösztönözni minket, hanem gyakorlati síkon, egy külföldi tanulmányúttal is, ahol testközelben megismerkedhetünk néhány város intézményeivel és kulturális életével.

Mely helyeket derítettük fel?

Az idei év célja Németország és Hollandia volt. Öt napos utunkra 2019. szeptember 16-án reggel 6 órakor indultunk, első napunk utazással telt. Éjféltájt érkeztünk meg Wittenbergbe. Másnap reggel volt alkalmunk szétnézi a városban, majd elindultunk a németországi Hildesheimbe, ahol már egyetemlátogatásban is részt vettünk. A Stiftung Universität várt minket egy rövid bemutatóval, majd körbevezettek minket az intézményben. Ugyanezen a napon indultunk Hollandiába, azon belül Kampenbe, ahol a közös városnézést követően szabad-programban volt részünk. A szerdai nap első felét ebben a hangulatos és csodálatos kisvárosban töltöttük, nagyon kedvesen fogadott minket a Theological University. A délután utazással telt, következő célpont: Rotterdam. Itt egy nem hitéleti egyetemet, a Rotterdam University-t ismerhettük meg közelebbről. Két cserediákprogramos lány számolt be nekünk tapasztalataikról, utána hallhattunk egy szakszerű előadást is, majd az egyetem zugaiba nyertünk betekintést. Az esti szabadprogram keretein belül magával a nagyvárossal is összebarátkozhattunk. Csütörtökön Amszterdam várt ránk, első állomásunk a Protestant Theological University volt. Az előzőekhez hasonlóan információkat kaptunk az ottani képzésekről, majd magát az intézményt fedeztük fel. Ezután szabadon töltöttük időnket a lenyűgöző városban. Ugyanezen a napon visszaindultunk Németországba, hogy pénteki utazásunk időtartamát lecsökkentsük. Bamberghez volt szerencsénk utoljára, ahol péntek reggel még volt időnk szétnézni. Élményekkel gazdagodva, szeptember 20-án indultunk haza Debrecenbe.

Milyen élményekkel tértünk haza?

„Azt hiszem határozottan kijelenthetem, hogy a Németországba és Hollandiába tett látogatásunk hatalmas élmény volt számomra, és biztos vagyok abban is, hogy ezekben a városokban, ezeken az egyetemeken tanulni egy életre szóló lehetőség.”

„Vártam már ezt a kirándulást, mert a meglátogatott helyszínek közül még egyik helyen sem voltam. Örültem, hogy egy kis csoporttal megyünk, mert így családiasabb a légkör. Nagyon tetszettek a vicces történetek, amiket Gonda László tanár úr mesélt, kicsit otthonosabban érezte magát mindenki ezeket hallva.”

„Határozottan ajánlani tudom akármelyik egyetemet! Az emberek kedvesek és segítőkészek, a közösségi színterek hangulatosak és diákbarátok. Nem érdemes kihagyni egy ilyen építő jellegű lehetőséget.”

Tóth Lilla
IV. évfolyamos tanító hallgató

Bevezetés az Erasmus tanulmányokba