Fáj a múlt? Nem volt rózsás gyermekkorod? Vagy éppen jónak mondható gyerekkorral áldott meg az ég, mégis visszhangoznak lelkedben fájó mondatok, melyeket szüleidtől hallottál? Folyton rosszul működő párkapcsolatokba lépsz bele? Nem tudod, hogy neveld jól gyermekedet, okosan szeretve? Látszólag mindened

Fáj a múlt? Nem volt rózsás gyermekkorod? Vagy éppen jónak mondható gyerekkorral áldott meg az ég, mégis visszhangoznak lelkedben fájó mondatok, melyeket szüleidtől hallottál? Folyton rosszul működő párkapcsolatokba lépsz bele? Nem tudod, hogy neveld jól gyermekedet, okosan szeretve? Látszólag mindened megvan, mégis sajog bent valami a mellkasodba? Van egy könyv, amely kérdéseidben, nehézségeidben utat mutathat. A Duna tévé ismertetőjében hallottam róla, nagy örömömre pedig megtaláltam a Nagykönyvtárban! Az alábbi sorozatban ezt a könyvet mutatom be.

Recenzió
AnselmGrün – Maria-M. Robben: Találd meg a magad útját! Gyermekkorunk sebeinek gyógyítása – spirituális impulzusok, Bencés Kiadó, Pannonhalma, 2013
Készítette: Prém Alexandra
Debrecen, 2017
A könyv megtalálható a Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtárában
Az Új Közlöny és a Nagykönyvtár közös cikke

Gyógyító Ige

Nagy kedvencem ez a könyv. Először 2014-ben olvastam, azóta is többször kezembe vettem, időről időre forgatom. Tartottam már belőle előadást baba-mama körön, és a résztvevők visszatapsolták annyira érdekesnek, minőséginek, hasznosnak, életszerűnek és gyakorlatiasnak találták. Több csodálatos értéket látok ebben a könyvben, nem is tudok elfogulatlanul írni róla.

Először is, ami ezt a művet, és általában véve Anselm Grün munkásságát kiemeli a legtöbb pszichológiai témájú könyv közül (sejtem, hogy ez keresztyén voltából következik, s lehet más keresztyén, pszichológiában jártas szerzőkre is áll) az, hogy a problémák és nehézségek ismertetését nagyon röviden végzi el. Sok pszichológiai témájú vagy önsegítő könyv hibája, hogy a problémákra, beteg működési módokra koncentrál. Ez azonban az olvasóban negatív érzéseket, szorongást és félelmet kelt. Grün jellemzően könyvei első negyedében tárgyalja a problémákat, sebeket és azok felnőtt korra való kihatását. A könyv többi része pedig végig a gyógyulásról szól, és gyakorlati segítséget is nyújt ezen az úton. Véleményem szerint nem elég a gyógyuláshoz könyveket olvasni, szükség van önismereti munkára, önismereti csoportban való részvételre, vagy egyéni terápiára. De az olvasás ezek hatásait erősíti, a gyógyulás folyamatát elősegíti. A könyvek segítségével sok mindenre rá lehet látni, rá lehet döbbeni, akár a viselkedési mintáinkat jobban megismerni, s ezeket a felismeréseket be lehet vinni a terápiára. Grün tárgyalt műve azonban önmagában véve felér egy terápiás üléssel (vagy többel), a későbbiekben látni fogjuk, miért.

Másodszor, a könyv Szentírási igeszakaszokat (valamint meséket) használ föl a szülő-gyermek kapcsolatban szerzett sérülések gyógyítására. Négy bibliai gyógyítástörténetet, illetve feltámasztástörténetet alkalmaz a különböző kapcsolatokhoz rendelve, s ezeket biblioterápiás módszerekkel magyarázza, és ha nem tévedek, a könyv nem nélkülözi a pszichoanalitikus elemeket sem. A fülszöveg is rögvest Jungra hivatkozik: „Jézus – Carl G. Jung szerint – személyiségünk központjának legtisztább archetípusa. Ha a gyógyítási történetek Jézusával találkozunk, lényünk központjával is találkozunk. Jézus terápiájának tehát végeredményben az a célja, hogy érintkezésbe lépjünk személyiségünk legmélyebb lényegével. Ha érzékeljük önmagunk központi magját, akkor szabadok vagyunk, akkor nem kapaszkodunk többé szüleinkbe. Akkor megtalálhatjuk a magunk útját.” A fülszöveget bemásolva, hadd tegyek rögvest egy kitérőt. A gondolat, melyet az idézet megfogalmaz, számomra nagyon fontossá vált a Gen 2,24, a házasság „szereztetési igéjének” értelmezésében. A teremtéstörténet leírásában az „elhagyja apját és anyját”, mindenképp pszichológiailag (is) értelmezném, a szülőkről való leválásként, amely nemcsak az önállóságot jelenti, hanem a szülőktől kapott sebek feldolgozását, ismeretét, elfogadását is. Hogy ne sebeinktől hajtva lépjünk bele egy kapcsolatba, vagy ne sebeink rendezzék a kapcsolat működését. Úgy vélem, a felnőtté válás, lelki érettség (vagy lelki egészség) részét kellene, hogy képezze az önismeret, sebeink és működési mintázataink megismerése, mely természetesen életünk végéig tartó folyamat. Sebeinkkel ugyan együtt kell élnünk, de ne azok határozzák meg kapcsolatainkat!

Visszatérve az eredeti témához, hogy Grün igeszakaszokat magyaráz biblioterápiás módszerekkel, s Jungra hivatkozva Jézust a személyiség középpontjaként is bemutatja, illetve a gyógyítási történetekben is őrá koncentrál, csodálatosan közel hozza az olvasóhoz a Szerető Isten képét. Az Ige úgy jelenik meg könyvében, mint ami gyógyít, méghozzá éppen most, éppen az olvasót. Jézus pedig úgy jelenik meg, mint aki gyógyít, aki a teljes egészséget képviseli önnön lényével, viselkedésével, mondataival, tanításával. Számomra Grün könyve ezzel a módszerrel megmutatta az Ige kiemelkedő gyógyító képességét. A református teológia fölróná neki a túl sok allegorizálást. Grün nem tudományos bibliamagyarázatot folytat, nem alkalmazza a bibliakritikai módszereket, az egzegézist önkényesen használja. Azonban úgy vélem, igazán gyümölcsöző lenne a református teológia számára, ha nem utasítaná el a szerző munkásságát ezen kritikákkal, hanem megvizsgálná azt. Annál is inkább, minthogy lelkigondozás és spiritualitás terén a református egyház elmarad a katolikus testvérek mögött. Milyen szép ökumené lenne, ha a felkezetek, mint Krisztus különböző tagjai, együtt tudnánk szolgálni az egy test épülését! Milyen szép lenne, ha a tagok a maguk sajátos talentumait megosztanák egymással, pl. a katolicizmus spiritualitását és pasztorálpszichológiai tudását, a reformátusság pedig tudományosságát. Ezen talentumok megosztása dogmatikai viták nélkül, a másik felkezet dogmatikájának tiszteletben tartásával szépen megvalósulhatna. A következő részben rátérek a könyv részletes ismertetésére.

Prém Alexandra

Találd meg a magad útját! 1. rész